2018. december 31.

befejezés - folytatás


A Békéscsabai Y's Men Klub 2018. év végén megszűnik, mert van ilyen. Ellenben folytatjuk, és az áhítatokat is az ahitatok-skie.blogspot.com oldalon. Ahol az eddigiek is megtalálhatók. 
Ezért ezt az oldalt is oda irányítjuk...

2018. december 30.

végességileg

Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok! Zsolt 39,5

Azért az gáz, ha valaki azt kéri, szóljanak rá, hogy tudja: mulandó. Ki kér ilyet? Nem azt akarjuk inkább, hogy biztassanak: nincs semmi baj, minden jó lesz, rendbejön? Vagy egyből örök életet ígérjenek, túlvilági bulit az aktuális rossz hangulat helyett? Ami olykor valódi szenvedés.
Pedig ez az igazi segítség és elismerés: tudatni mulandóságunkat. Hogy mekkora érték van birtokunkban - éppen azért, mert mulandó. Az életnek vége lesz, viszont most még van, és a legnagyobb ajándék. Amit persze jól kell használni, mint ajándékot és mint eszközt. Örülhetünk neki és tehetjük a dolgunkat - akár egyszerre.
Megoszlanak a vélemények, jó-e tudni meddig tartanak napjaink - vagyis mennyi van hátra. De bizonnyal véges szám, még ha optimistán nagynak is gondoljuk. Dávid szerint jó tudni, így kerülünk a helyünkre és így kerül a helyére a világ és Isten is. Minden dolgunk, tettünk, kapcsolatunk, hiszen ezekre vagyunk hatással. A végességgel és a végtelennel együtt mérlegelve találhatjuk meg a helyünket.
Minden realitása mellett nem egy gyászos zsoltár ez. Hiába van benne fájdalom, bűn, könny, és borongós a hangulata - hiszen itt élünk. Nem egy vígjáték mindig szerencsés főhősei vagyunk. Viszont tudhatjuk hova, kihez tartozunk, és kérhetjük "hadd viduljak föl, mielőtt elmegyek, és nem leszek többé". Már ez sem rossz kilátás.
Ráadásul nekünk azért több van, még ennél is nagyobb ígéret. De ettől még végességünk vitathatatlan.

2018. december 23.

több mint testőr

Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket. Zsolt 34,8

A testőr szakma ezek szerint elég régi. De milyen fura, hogy az istenfélőket kell védeni. Elvileg ők jó emberek, nem firkálnak a falra, nem keverednek csetepatéba, nem helytelenkednek így nem bántják őket. Hiszen félik Istent, betartják a törvényeket, amik nagy része az együttélést szabályozza. Aki pedig megfelelően él együtt, annak nincsenek olyan gondjai, hogy meg kéne menteni.
Ráadásul nem csak holmi odafigyelés van rájuk, térkamera, hanem őrállás, személyi testőrség. Nem csak riasztás szinten fut be a megfelelő jelzés, hanem azonnali akciót is kivált, helyben van a cselekvő. Úgyhogy elég komoly a helyzet.
Node vajon mi a fenyegetés? Kézenfekvőnek tűnik a külső ellenség, nem is alaptalanul. Hiszen hiába élünk barátságos közösségi életet, hiába vagyunk jóban akivel csak tudunk, akkor is lehetnek, akik nem kedvelnek. És ennek esetleg nyomatékot is hajlandóak adni. Valamiért zavarjuk, személyiségünk, kinézetünk, érdekeltségi közünk, befolyásunk vagy bármi egyéb irritálja a másikat. Aki könnyen lehet, hogy kevésbé istenfélő, így nincsenek is gátlásai eszközök tekintetében.
Ellenben lehet, hogy belső dolgok is vannak, merthogy az istenfélők nem tökéletesek. Lehetnek rossz döntéseik, veszélyes helyzeteik, amik kialakulásához akár tevékenyen hozzájárultak. Elrontott dolgok esetén nem árt némi védelem – akár magunktól. És az elrontás lehet csak a fizikai világra kiterjedő, de lehet közösségünkre is hatással. Vagyis van, hogy tőlünk kell megmenteni a többieket, még ha nem is direkten akarunk rosszat. És persze magunkat is, hiszen ha mi rosszat okozunk, az nekünk is rossz.
Nagyon nagy és nagyon bonyolult a világ, szükség van a megmentésünkre. Hiszen tudhatatlan, hogy mi mit okoz, összekuszálódnak a következmények. Megnyugtató, ha van közvetlenül mellettünk valaki, aki átlátja és képes is cselekedni. Ezért lehetünk bátrak és tehetjük a dolgunkat.

2018. december 16.

Ugyan menj már

Ugyan miért mentetek ki? Prófétát látni? Bizony mondom nektek, még prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről meg van írva: „Íme, én elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.” Mt 11,9-10

Azért ez furcsa. Amikor dicsérik a követet. Pedig a követ szinte nem is létezik, csak képvisel valamit, valakit. Ha jól vagy rosszul bánnak vele, az a gazdája miatt van, az azzal való kapcsolatról szól, neki akarnak üzenni. A rossz üzenet hírnökét olykor kivégzik, a jó hír hozóját megjutalmazzák és általában visszaküldik. Noha a jutalom nem az övé, csak hordár szerepe van, azért mégis komoly megbecsülés.
Akárki persze nem lehet követ, nem képviselheti az urát. Bizalmi állás. Több, mint jóban kell lenni a gazdájával, értenie kell és egyet is érteni vele, magáévá tenni gondolkodását, céljait, eszközeit stb. Komoly felkészülést igényel egy követség, általában nem kellemes és egyszerű. Nagy hatalmat kap az urának képviselője - hisz ura képét viseli -, miközben mégis csak követ marad. 
A követet csak gazdája becsüli meg, ő tudja az értékét, ő látja önmagaként és nem képviselőként. Jézus itt nem magáról beszél, hanem Keresztelő Jánosról, mint a legnagyobbról. Ilyen, amikor az úr háttérben marad, a szolgát magasztalják fel, ő kerül reflektorfénybe. Mert hiteles, alkalmas, megfelelő követ. Ezért elég rá figyelni, komolyan venni. És valóban megláthatjuk az Urát.

2018. december 9.

A pletyka itt nem játszik

Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában. Megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bűnöst. Igazság lesz derekának öve, csípőjének öve pedig a hűség. Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. A tehén a medvével legel, kölykeik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. A csecsemő a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek mérges kígyó üregébe dugja a kezét. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki, betölti a földet az ÚR ismerete, ahogyan a tengert víz borítja. Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert ő lesz a zászlaja a népeknek, és székhelye dicsőséges lesz. Ézs 11,1-10

Mai világunkban sokak ellenségkeresést folytatnak, úgy vélik, hogy mindig okolni kell valakit a problémák miatt. Divat lett a gyűlölködés. Ha nincs ellenség, akkor kijelölnek valakit, valakiket. Régi recept ez, ha valaki gyűlöl, akkor jobban és jobbnak érzi magát ettől. Dualisztikus világ ez: ők vagy mi. Azt mondják: „aki nincs velük az ellenük van. Nem lehet megbeszélni, nincs is mit, a másik úgy sem változik. Kerülni kell, nem lehet vele együtt mutatkozni. Nem lehet elismerni létezésének jogosságát. Megsemmisítésére kell törekedni.”
Aki gyűlöl, annak az életét kitölti az utálat. Minden érzése, gondolata ehhez kapcsolódik. Nem lát tisztán. Nem tud objektíven ítélni. Nem kell az igazság, nem kell bizonyíték. A látszat is elég és már a pletyka is igazolása a vélt igazságnak. A méltányosság és könyörületesség mind gyengeség. Ez a modernkori keresztény világkép, persze csak egyeseknek. Azonban ők egy elég jelentős irányzat képviselői.
Ezért is fontos tisztázni milyen az eredeti jézusi minta. Ezt írta le, prófétálta Ézsaiás.
Eljön az idő és akár már ebben élhetnénk, amikor az ős ellenségek békességben együtt lehetnek. Farkas a báránnyal, a párduc a gödölyével, a borjú, az oroszlán és a hízott marha egy térben, egy történetben. A nincstelen és szegényt is emberszámba veszik, igazságosan és méltányosan döntenek ügyükben. Az Úr ismerete mindent betölt, mint egy tenger. A hamis hírnek nem lesz keletje, látszatra nem adnak.
Add Uram, hogy már ma átéljük ezt az élményt!

2018. december 2.

érkezés előtt

Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt. Zsolt 130,6

Még csak éjfél múlt… Nyomasztó egy éjszaka… Ez mi volt? Madár mozdult meg?... De jó lesz majd pihenni…! De milyen messze van az még, belegondolni is rossz. És hideg is van, egyre jobban fázom, nem érzem a tagjaimat. Teljesen elgémberedtem… Még mindig nem dereng a hajnal… Majdnem leragadt a szemem… ebből baj is lehet… Végre, mintha világosodna. Már a nap korongja is kezd látszani… Néhány perc és a nap sugarai elűzik az éjszaka rémeit. Végre! (Katona korából emlékezhet, aki átélte)
A zsoltár írója Istenre várakozik úgy, mint az őrök a reggeli fényre. „Az Úr érkezése” esemény az ember életében, nagyobb, mint a napról-napra megújuló reggel. Amikor nyomaszt valamilyen teher (gond, bánat, bűn, félelem, tanácstalanság, magány, létbizonytalanság, stb.), szívesen vennénk egy személy jelenlétét, aki kommunikál is velünk. Ilyenkor időszerű Isten segítségül hívása. Nincs távol tőlünk, „Sőt, inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van…” (5Móz 30,14 vö. Róm 10,8). Mégsem hozzá fordulunk sokszor, hanem „bevált fogásokhoz”, saját gondolatainkban fogant módszerekhez, rosszabb esetben alkohol, vagy egyéb „enyhíti” gondjainkat, amelyek mégsem tűnnek el. Néha több kör után jövünk Ahhoz, Aki teremtettségünknél fogva jobban ismer bennünket, mint mi önmagunkat. Ezzel együtt a bennünket ért eseményeket, viszontagságokat is.
Magam is átéltem, hogy amikor válaszút elé érkezett az életem, nem találtam olyan érveket, amelyek igazolhatták volna bármelyik választásomat. Az Isten előtti elcsendesedés és komoly vívódás után voltam képes megnyugodni egy megoldásban, amely működőnek bizonyult. Jók nagyon a barátok, a tanácsadók, de a felelősséget nekünk kell viselni minden dolgunkért. Ezt a nyomasztó terhet lehet megosztani: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.”(1Pét 5,7) Ezt a nagy lehetőséget ne hagyjuk ki, hiszen sok önvádtól, lelkiismereti tehertől, gondtól megszabadulhatunk általa. Marad még így is elég cipelni való, amelyekben majd újabb segítségre szorulunk.
Az év végéhez közeledve jó számba venni az elmúlt időszakot, mit éltünk át, és a pozitív végkimenetelű eseményeket meg is köszönni Istennek. S ha lehet – merem javasolni – a nem beteljesült álmokat is megköszönni, Ő tudja mitől mentett meg vele. És az ádventi időszak is ránk köszöntött, a „megérkezés”-re várva a szeretet ünnepe is hamarosan itt van. Ez is az Úr érkezése lehet oda, ahol eddig még nem tudták fogadni. A nagy „MEGÉRKEZÉS” az egyház reménysége a próbáltatások között és ezért így imádkozik: „Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22,20)

2018. november 25.

okság

És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. Megérintette vele a számat, és azt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat: vétked el van véve, és bűnöd meg van bocsátva. Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, és ki megy el nekünk? Én azt mondtam: Íme, itt vagyok én, küldj engem! Ézs 6,6-8

A feladat és az alkalmasság időrendi viszonya érdekes lehet. Van, amikor tudott a feladat, arra kell készülni. Máskor megszületik vagy kimunkálódik – esetleg eleve adott – egy képesség, és ahhoz jelenik meg a tennivaló. Még olyan is lehet, hogy az ember csinálja a dolgát, amit alkalmatlanként kezd el, a szükséges feltételek, képességek, tehetségek pedig menet közben adatnak, munkálódnak vagy alakulnak ki. Mindenképpen valami komoly kapcsolatot látunk a dogok között, hiszen a feladatból derül ki az alkalmasság – különben hogyan is lenne nyilvánvaló? –, illetve az alkalmasság által végezhető egyáltalán a feladat – különben tuti kudarc lenne.
Itt is lehet ilyen halvány felhang, de nem feltétlenül hangsúlyos. A megtisztítás megtörténik, majd egy pályázatot hirdetnek, lehet jelentkezni. Vélhetőleg a tisztaság feltétel, de legalábbis egyfajta alkalmasságot jelez. Viszont nem feltétlenül azért történt a tisztítás, hanem azért, mert kellett, szükség volt rá. Az alkalmasság csak mellékhatás, nem volt célja a parazsas akciónak. Viszont ha már így alakult, nem érdemes parlagon hagyni egy képességet, lehet önkéntesnek jelentkezni. Merthogy nagy gond, hogy ki menjen el, valós a küldetés. És hiába nincs oksági kapcsolat, ha már így alakult, lehet ezt az új képességet jól használni.
Itt azt láthatjuk, Isten nem azért tesz jót, mert utána viszonzást vár. De azért lehet viszonozni. Már csak örömünkben is :)

2018. november 18.

tiszteletem

Én, János, hallottam és láttam ezeket, és amikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lába előtt, hogy imádjam őt, aki megmutatta nekem ezeket. De ő így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és testvéreidnek, a prófétáknak és azoknak, akik megtartják e könyv igéit. Az Istent imádd! Jel 22,8-9

Mindig dilemma volt, hogy ki a nagyobb. A tanítványok között is. Az ember általában összehasonlítgató lény, erről szólnak a versenyek és versengések, státusz szimbólumok, stb. Ahogy egy falkában is belövik a saját helyüket a tagok, kialakul a hierarchia, úgy van ez nálunk is. Többféle területen.
A jobbat tisztelni természetes. Elfogadjuk helyünket a rangsorban, és ennek megfelelően tesszük a dolgainkat. Aztán persze a hierarchia változhat, ahogy a helyzetek is, mi is, a többiek is, de valami rend szinte azonnal újra kialakul. Érdemes is tisztelni a rendet - olykor persze felülvizsgálni is érdemes -, ennek része egymás tisztelete. És a jobbik, nagyobb, erősebb, okosabb, ügyesebb, szebb, bátrabb, önzetlenebb, kedvesebb stb. tisztelete. Hiszen mindezek értékek, elismerendőek.
A sokkal, akár mérhetetlenül jobbat pedig imádni lehet. Ő már más kategória, nagyságrendileg különböző lehetőségekkel, képességekkel, hatalommal. Ami persze elképzelhetetlen, akár határtalannak is tűnhet. Nem tudjuk értelmezni a saját helyünket a hierarchiában, lehet más sorban is állunk. De biztos, hogy nincs átjárás, nem fokozatbeli a különbség.
Az angyal viszont visszautasítja az imádatot, hiszen idegenvezetőként viszont nem sokkal nagyobb. A nagyon sokkal felettünk álló már csak funkciójából, helyzetéből következően jóval többet tud. Meg azért lehet nagyobb is, számos tekintetben, akár hatalmilag, akár erkölcsileg jóval felettünk.
Az idegenvezető tehát mutat, megmutat, felmutat. Nem magára figyel, hanem arra, amit meg kell mutatnia, ami üzenetet át kell adnia, feladatot végre kell hajtania. És mindez szolgálat, a nagy szolgálja a kicsit. Hiszen miattunk, okulásunkra és épülésünkre teszi a dolgát.
Tudja a helyét: szolgatárs. Vagyis szolga. Szolgálja az urát és minket, azon munkálkodik, hogy mi előrébb jussunk, megértsünk, felfogjunk. Ez a feladata, ezt kapta, minden számunkra csodálatos tehetsége ezt a célt szolgálja.
És társ, vagyis akkor társ, ha mi is szolgák vagyunk. Akkor együtt szolgálunk, és ő segít, hogy jobban szolgáljunk, látva, értve. Így lesz csapatmunka, együtt szolgálunk. Üdv a klubban. Tisztelni természetesen lehet, egy csapaton belül is kell a tisztelet, a csapatmunka ezen alapul. A nagyon nagy különbségekkel együtt is, társak vagyunk. Az imádat viszont nem egymásnak jár.

2018. november 11.

Kőre követ

„Törekedjünk tökéletességre, … ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket. „ Zsid 6,1.12

A keresztyén élet kezdetén, a megtéréskor kimondhatatlan, öröm és békesség tölti be a megtért személy mindennapjait. Mint aki egy életveszélyes helyzetből szabadult. És valóban, a haláltól szabadít meg a Megváltó. A hogyan tovább, hogy mi lesz a következő években, évtizedekben az ekkor még nem olyan égető kérdés. Lehet-e, kell-e fejlődnie egy hívő személynek az csak később lesz aktuális.
A Bibliában található levelezések, többnyire Pál apostol által írtak, felfedik, hogy több gyülekezetnek is voltak problémái a fejlődéssel. A megtérést követő lelkes érzelmi állapotot a konfliktusok, kísértések, megalkuvások, gyengeségek megjelenése okozta aggodalom, feszültség, levertség követi. Visszatérhetnek rossz szokások, egyes nehézségeket sosem sikerül legyőzni, így egy szakadatlan küzdelem veszi kezdetét, kisebb sikerekkel, de összességében kudarcos eredménnyel. Mint ahogy egy növény sem tud növekedni, ha nem kapja meg a szükséges tápanyagot, vizet, fényt, így egy keresztyén lélek is megmarad lelki pólyásnak és nem lesz remény, hogy önálló felnőtté váljon.
Ezek a jelenségek ma is tetten érhetőek.
A Zsidókhoz írt levélben kapunk pár támpontot, hogyan kell kezelni ezeket a kihívásokat. Az egyik a tökéletességre törekvés. Ez így elég nagyzolóan hat, de más szavakkal fogalmazva talán elfogadhatóbb. Egyrészt, el kell hinni, hogy a spiritusz, a fejlődésre való képesség ott van az emberben. Nem csak egy rakás szerencsétlenség az adott személy. Lehet célt kitűzni, mindennap egy kicsit többet elérni. Mindezt nem egyedül kell megtenni, hanem komoly ígéretek vannak a jézusi segítségre.
A másik, hogy vannak példaképek, vannak elődök, akiket követni lehet. A legegyszerűbb egy közösségben megtalálni a követhető személyeket. De egyébként is sok támogatást kapható a gyülekezetben. Ha mások hibáiból lehet tanulni, azzal sok energia és rossz élmény megspórolható.
Mindehhez aktivitás kell. Az ágyban fekve nem lehet megváltani a világot, de a saját életet sem jobbá tenni. Mit lehet tenni a tanácstalansággal, bizonytalansággal? Csak el kell indulni, tenni valamit, próbálkozni. A halogatás nem nyerő.
Mi kell még a fejlődéshez, kiket kell követni ehhez? Azokat, akik „hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket.” (12. vers). A hit ahhoz kell, hogy az Úr képesít a keresztyén életre, a béketűrés pedig az újabb akadályok, nehézségek hosszútávon is leküzdhetők legyenek.
Építkezz bölcsen és kitartással !

2018. november 4.

Birtok(lás)

Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. 1Tim 6,16

Valami valakié. Ez szokásos felállás, viszonylag kevés dolog van, ami nem tulajdon. Hogy a tulajdonlás mennyire jelent tényleges birtoklást, hatalmat a birtok felett, az megint érdekes lehetne. Hiszen gyakran kiderül, a birtoklás is korlátozott, szabályozott, nem tehet valaki a tulajdonával teljesen azt, amit akar.
Általában a birtokosra figyelünk, és őt határozzák meg a tulajdonai. A szeme színe, a kocsija nagysága, megszerzett végzettségei vagy akár adósságai. Az határoz meg, ami a miénk, ezzel vagyunk azonosíthatóak. Már egyből a nevünkkel. De lehet ez fordítva is. Pont a birtokot is meghatározhatja az, hogy kié.
Hiszen nem mindegy kié a láb, ami odavisz, a kert, amiben megterem, a feladat, ami által megvalósul, vagy akár az ügyetlenség. Ez ugyanúgy minősít, másképp nézünk mindezekre attól függően, milyen viszonyban vagyunk a birtokossal. Nem ugyanaz a két sorozatgyártott golyóstoll, ha ismerjük a gazdájukat.
Itt jelentős dolgokról van szó, halhatatlanság, tisztelet, hatalom. Lényeges, hogy kié, hogy ismerjük a tulajdonosát, gazdáját. Nem ugyanaz az örökkévalóság, ha máshoz tartozik (már ha volna több is). Jó ezért, ha megismerjük a tulajdonost, őt mutatják meg a tulajdonai. És akkor természetes a tisztelet, nem csak a magától értetődő hatalom vagy az örökkévalóság miatt.